Nem feltétlenül jelenti mindig azt, hogy pontosan tudjuk mit szeretnénk. Sokszor csak elhitetjük magunkkal, hogy azt érezzük, amit és próbálunk megfelelni a saját téveszménknek. Jobbnak hisszük abba beleélni magunkat, mint sem hogy átlássuk a valóságot. Bárkivel megeshet, előfordult már velem is többször. Annyira el akarjuk már hinni, hogy na most aztán itt van, amire olyan régen vártunk, hogy csapdába esik az eszünk a szívünknek. Csak akkor van a baj, ha nem vesszük észre időben a jeleket. Akkorára rúg már a szeretethiányunk, hogy beleássuk magunkat nyakig olyan dolgokba, amik igazából kétségekből állnak. Viszont igazából az van, hogy az élet tesztel bennünket, bedőlünk neki vagy sem ez rajtunk múlik. Néha jónak tűnik egy-egy döntésünk, mégis rá kell jönnünk, hogy sokkal többet veszíthetünk, ha igent mondunk rájuk, mintha átgondolnánk alaposabban őket. Sokszor a vadászösztönünk visz minket az alagútba, pedig csak egyszerűen meg kellene tanulni nemet mondani néhány dologra. Mi mégis úgy gondoljuk kipróbáljuk őket, mert miért ne, mi bajunk lehet, ha fejest ugrunk? Mondjuk leginkább az, hogy egy addigi "kapcsolatot" lerombolhatunk vele, mert nem tudunk megállni, ahol meg kellene. Nem akarjuk egymást megbántani és mégis ez lehet a vége. Viszont jó döntést hozunk, ha elengedjük - és hátba veregetjük egymást, hogy időben felfedeztük, nem megy a dolog valamiért.Ilyenkor még talán van arra esély, hogy idővel visszakapjunk egy jó haverságot, talán nem pont olyat, mint az eset előtt volt, de valami elfogadhatót, ami mindkét félnek kellemes lehet. Igaz egy úton nem haladunk tovább, de figyelemmel kísérhetjük a másik útját baráti szemeinkkel. Én fontosabbnak tartom azt, hogyha nem is rögtön, de idővel mindent másképp látunk és megbocsátunk a volt párunknak, hiszen a megbocsátás, a legnemesebb erényünk, legalábbis én így gondolom ezt. Nem kell mindent előre tudnunk, néha csak hagynunk kell, hogy az élet megmutassa, mit is szeretne velünk kezdeni. Lehet, hogy az időnk fogy....ettől még nem kell túráztatnunk magunkat feleslegesen, hogy még gyorsabban menjen. Kell idő arra, hogy rájöjjünk, szükségünk van e az éppen aktuális választottunkra vagy sem, s a döntésünket pedig időben kell közölnünk vele, még mielőtt mélyebb sebet ejtenénk. Néha, bemagyarázunk tudatosan magunknak olyan dolgokat, amiknek se eleje, se vége és csak azért gördíti elénk az élet, hogy levonjuk belőle a tanulságokat. Néha meg kell állni egy elcsattant csóknál, és helyretenni magunkban, hogy valóban szeretnénk e ennek folytatást vagy csak a pillanat hevének köszönhetjük. Isten eldönti majd mi a terve velünk, csak ki kell várnunk.