A mai világban már nehezebb a dolgunk, ha gazán "boldogok" szeretnénk lenni. Az édesapám és az édesanyám a mai napig olyan boldogok együtt, mint amikor egymásba szerettek. Akkor volt még olyan, ami igazán összetartson két embert, a küzdés, a problémák kijavítása és az önzetlen szeretet. Mára kicsit önzővé váltunk és sokszor csak a saját "boldogságunkkal" foglalkozunk, olyan dolgokkal, amikről a lelkünk mélyén tudjuk, valójában nem is tesznek bennünket kiegyensúlyozottá, csak ideig-óráig. Véleményem szerint ilyen, a pénz, a karrier, a saját létünket szolgáló szenvedélyek, a kalandok és még sorolhatnám... Ezek a dolgok nem feltétlenül adnak hosszútávon "boldogságot". Hiába van pénzünk, ha nincs kivel élveznünk, hiába dolgozunk egész nap, ha egyedül hajtjuk álomra a fejünket és hiába a szombat esték, ha vasárnap nincs kihez odabújni. Természetesen nem azt mondom, hogy a pénz és a karrier nélkülözhető, hiszen mind a kettő biztonságot nyújt, de ezeknek csak egy része tesz bennünket "boldoggá". Amikor az ember hazamegy egy fárasztó nap után  és a társának elkészíti a vacsorát, odafeküdhet mellé és megbeszélhet vele olyanokat , amik a nap folyamán történnek vele, problémákat, amikre esetleg együtt találhatnak megoldást, csak töltik és töltik egymást energiával, ezt nevezem boldogságnak. Ilyenkor megszűnik a holnap és csak a kikapcsolódás marad, legyen annak bármilyen formája. Akár egy drogra, erre is rá tud szokni az ember, ha a megfelelő társat választja, hiszen ezek a pillanatok a lélek felüdülései és a megnyugvásé. A kis rózsaszín felhő, amire bátran felülhetünk a lábainkat lógatva egy nehéz nap után, melyen a természetességet és a tiszta szeretetet érezhetjük . A boldogságot ugyanúgy éreznünk kell akkor is, ha néha a társunk nélkül vagyunk, hiszen így tudjuk helyrebillenteni a lelki egyensúlyunkat. Ez egy sokkal nehezebb dolog, mert nagyon alapos önismeretet igényel. Ha magunkban nem találjuk meg a lelki békénk egy részét legalább, akkor a másiknak sem tudunk annyi szeretetet adni, amennyire nekünk lenne szükségünk. Éppen ezért én úgy gondolom, néha szükségünk van az egyedüllétre is, hogy a saját kis gondolatainkkal kicsit magunkra maradjunk, hiszen csak így lehetünk majd igazán társak egy kapcsolatban. Kell az, hogy kicsit leüljünk a partra, biciklizzünk, zenét hallgassunk, fussunk, kertészkedjünk, együnk egy jót vagy vezessünk a vakvilágba,  ahhoz, hogy ráébredjünk azokra a dolgokra, amelyek tiszta szívből boldoggá tesznek bennünket és a választottunkat. Ha megtaláljuk azt a köztes, egészséges utat, amivel boldoggá tehetjük egymást, amikor letisztázzuk magunkban, hogy miért választottuk azt az embert, aki mellett megnyugodhatunk, nos akkor tényleg és biztosan érezni fogjuk, hazaértünk.