Nagyon sok emberben felmerül, ahogy telik az idő és egyre jobban távolodnak az "ex" - től, hogy átértékelik a dolgokat. Talán már nem is olyan ember, mint volt, sokkal kedvesebb, szerethetőbb, mint régen és elfilozofálgatunk azon, vajon vissza lehet-e csinálni egy régi kapcsolatot? Miért ne próbálhatnánk meg, hisz mindenki megérdemel még egy esélyt? Megmagyarázzuk magunknak, hogy annyi idő eltelt. Több hónap, év...mégis elég egy kis kedvesség, attól az embertől, akit egykor annyira szerettünk. Hirtelen arra kell rádöbbennünk, hogy igen, elég! Mindent kezdjünk hát újra, mert most biztos jó lesz, ami régen nem működött. Ahogy telnek a napok kezdünk tisztán látni, hogy egyszerűen teljesen mások vagyunk, mint anno voltunk, s ezt a változást eddig észre sem vettük magunkban. Próbáljuk megérteni azt, hogy a "másik" mit szeretne, néha jól érezzük magunkat, néha pedig egyáltalán nem. Csapongunk, agyalunk, jól döntöttünk e...Szerintem ha két ember sok év után megpróbálja megint, hogy esetleg megjavítsanak mindent, ez becsülendő dolog. De! Fel kell mérni egymás határait, s azt mennyi mindenen ment keresztül az évek alatt. A sok pofon, megfelelési kényszer és csalódás után, már senki sem marad ugyan olyan. Kivéve azok, akik igazán "kemények"! Viszont, Ők észre sem veszik magukon a változást vagy éppen azt, hogy ugyan az történik még mindig velük, mint "régen". Úgy gondolom ez sem baj, de az már igen, ha meg sem próbáljuk elfogadni a másik változását, ami nem mellesleg épp jó irányba húzna. Igenis úgy gondolom, hogy egy bizonyos kor elteltével eljut az ember odáig, hogy már tényleg csak közöl és megy is tovább. Nem akar semmit bizonyítani senkinek és csak a saját sorsát egyengetné inkább, hiszen annyit foglalkozott már azzal, hogy mindig más embernek akart jót, s ezért háttérbe szorította saját magát. Nem vár már azonos véleményt, nem megy bele vitákba, elmondja ami nem tetszik és az vagy fekete vagy fehér lesz. Itt nincs már a lapos szürke szín, inkább egyedül marad, mert a sok év alatt rájött, hogy saját magával is békét kötött, szereti magát annyira, hogy nem enged a rossz tapasztalatoknak még egyszer, csak azért hogy neki iszonyú rossz legyen valami, ami a másikat akár egy percre is boldoggá tenné. Önző lett kicsit az ember, de ez így van jól. Arra jutottam nem kell mindenáron  a múlt hibáit újra elkövetnünk, még akkor sem, ha először jó ötletnek tűnik. Sajnos a számok és a mendemondák is ezt igazolják, aminek egyszer vége lett, az úgy van jól, ahogy van és nem kell a dolgokat felpiszkálni, mert lehetséges, hogy az egyik fél nagyobbat sérül és azok nem mi leszünk.