Van aki tudja és van akinek tanulnia kell, hogy kellő türelemmel álljon, azokhoz a dolgokhoz, amiket a nagybetüs élet elédob. Nem vagyunk egyformák szerencsére. A gondok , a viták, veszekedések megoldása sok energia ráfordításával járnak. Sokszor nem éri meg, de sajnos erre minidg csak sokkal később jövünk rá, jó avagy rossz döntés volt hagyni, hogy feszegessék a határainkat. Normális esetben úgy kellene hozzáállni az emeberkhez, hogy megkezdett kapcsolat jól sül majd el, máskülönben eleve ellőítéletekkel kellene élnünk a kis fejünkben. Ám vannak előzmények mindenki életében, amik meghatározzák a további gondokodásunkat, a másikhoz való viszonyulásunkat. Sokszor tükröt kellene tartanunk magunk előtt és mélyen belenézni, elgondolkozni azon, vajon a másik ember mit és miért csinál úgy  ahogy. Van viszont egy aprócska kis dolog, ami miatt megpróbáljuk lenyelni amik nem szimpatikusak és kompromisszumokat hozni, annak érdekében, hogy "megfeleljünk" a másik embernek. Ez a szeretet. Az elején lefektetünk magunknak olyan dolgokat, amiket nem akarunk elfogadni és valahogy, amikor jön a várva várt érzés, hogy megszeretjük valaikt, hajlamosak vagyunk ezeket a feladni és megfeledkezünk magunkról. A másik embert tesszük az első helyre és nem önmagunkat. Megmagyarázzuk magunknak, hogy majd minden rendben lesz, csak még ezt, meg még azt hagyjuk egy kicsit és észre sem vesszük, hogy elvesztünk. Az apukám mindig azt mondja, hogy mindenki tud változni, ha akar. Nem, nem tud senki kibújni a bőréből. Sajnos rájövünk lassan, hogy megtörténik újra ugyanúgy még egyszer, századszor, ezredszer. Próbálkozunk meggyőzni magunkat, hogy mnden jobb lesz idövel, talán most megértette, másképp fogja csinálni és nem játszik a türelmünkkel, amiről tudjuk, legyünk bármilyen beállítottságúak is, mindenkinél véges. Értékelni, hogy a másik türelemmel van irányunkban, sok emberből hiányzik. Amikor már századszor gondoljuk úgy, hogy jobb lesz minden, százegyedszerre nem megy tovább. Próbálkozunk, megértjük, beszélünk róla, aztán feladjuk, mert nem szolgál tovább minket. Nem ad már pozitív érzéseket. El kell engednünk minden olyan kapcsolatot, ami a "közérzetünket" leépíti, legyen az egy szerelmi vagy egy baráti kapcsolat. Nehéz rádöbbeni arra, hogy ennek mikor is jön el az ideje... Amikor már fittyethányunk az egészre és nem érezzük mélyen a másik ránti megértést, nem akarjuk tovább mérgezni magunkat, akkor észrevesszük, hogy a " lelkünk szárnyra kél ". Szabadok vagyunk.